Az egyesület  célja,   hogy az Eggenfelden és Balatonalmádi között fennálló testvérvárosi kapcsolat  révén segítse a két város tevékenységét és találkozását, Magyarországról és Balatonalmádiból Németországba érkezők látogatását, a magyarok és németek belföldi találkozóit, a két ország közötti információcserét,  a két város intézményeinek támogatását, közelebb hozza a partnerváros emberi és kulturális kapcsolatát, egymás megértését.

Az egyesület koordinálta Balatonalmádi más testvértelepüléseivel való kapcsolattartását is, segítette a közös rendezvények szervezését, a további partnervárosi kapcsolatok létrejöttét és fejlődését. Így a  szlovák magyarlakta Nyitragerencsérrel való kapcsolat fejlesztését, valamint a Finnországi Kalajokival és az Olaszországi San Michele al Tagliamento –Bibionéval való kapcsolatok létrejöttét is. A német testvérváros francia testvérvárosával, Carcassonne-val közvetlen kulturális kapcsolatot létesített. Kezdeményeztük orosz kapcsolatok létrehozását.

 Ezáltal az Önkormányzattal való együttműködésben a szabadidős programok szervezésével, azokban való segítő közreműködéssel veszünk részt. Pályázatok írásával az adott programhoz fedezeti hozzájárulással is.

 2009.évi megvalósult programok céljaink tükrében

 január 23-24.  A Balatonalmádi-Eggenfelden Baráti Kör Éves közgyűlése Eggenfeldenben

a Magyar-Angol Kéttannyelvű Gimnázium új igazgatónőjével kiegészült küldöttség (6fő) járt Eggenfeldenben a Balatonalmádi-Eggenfelden Baráti Társaság éves közgyűlésén. A küldöttség tagjai megtekintették a az eggenfeldeni gimnáziumot is és tárgyalásokat folytattak az iskolai együttműködési lehetőségekről.

február 9-10. Kalajoki város küldöttsége a Kéttannyelvű Gimnáziumban

Balatonalmádiban járt a finnországi Kalajoki város küldöttsége, amelynek tagja volt a város nemzetközi koordinátora és gimnáziumának igazgatója is. Pályázat benyújtásához Egyeztetéseket folytattak a Kéttannyelvű gimnázium vezetésével egy közös nyelvi program beindításáról.

február  17-25.  a Kéttannyelvű gimnázium küldöttsége Kalajokiban

17 fős gimnáziumi csoport tett látogatást a finnországi Kalajokiban (15 diák és 2 tanár).

április 17-19. Balatonalmádi 20 éves – testvérvárosi találkozó

Almádi – négy testvérvárosa részéről – 13 küldöttet láthatott vendégül erre a három napra. A szlovák Nyitragerencsér részéről Vrábel Anna polgármester és Anna Marikova iskolaigazgató tett látogatást a 20 éves városban. A finn Kalajoki részéről Jukka Puoskari polgármester, Esa Siirilä oktatási- és kulturális referens, Riku Saksholm iskolaigazgató, William O’Gorman nemzetközi kapcsolatok koordinátora tette tiszteletét. Eggenfeldenből Rupert Starzner alpolgármester, Gottfried Anders az Eggenfelden-Balatonalmádi Baráti Társaság első elnöke és Helmut Lugeder testvérvárosi kapcsolattartó érkezett. A német delegációval utazott továbbá két úr, akik az ünnepség utáni fogadáson Eggenfeldenből hozott sört csapoltak a szomjas vendégeknek. Az olasz San Michele al Tagliamentoból Matteo Ziroldo főtanácsnok és Daniele Nadalin városi képviselő látogatott Almádiba. A vendégek kedves szavakkal, ajándékokkal köszöntötték testvérvárosukat, amit Balatonalmádi gazdag programkínálattal hálált meg. A négy település képviselői a 20 éves rendezvények mellett, részt vettek egy hajókiránduláson(melyet a baráti társaságunk bonyolított), borkóstolón kóstolhatták meg a vidék finom nedüit, ellátogattak egy balatonfüredi kiállítás-megnyitóra, közösen vacsoráztak Almádi elöljáróival, és Baráti Társaságunk képviselőivel, ezzel is erősítve a városok közötti baráti kapcsolatokat.

 május 11-13. Zöld Zászlós Iskolák I. Nemzeti és Nemzetközi Találkozóját Bibionéban

Olasz testvérvárosunk általános iskolája rendezi meg a Zöld Zászlós Iskolák I. Nemzeti és Nemzetközi Találkozóját Bibionéban, amelyen két általános iskolánk közös, 23 fős csoportja is részt vett.

 május 22. 15 óra Közgyűlés Balatonalmádiban a Budatava strandon, szabadtéri környezetben.

45 magyar és 35 német tagtársunk részvételével

 május 21-24. Az Eggenfeldeni Baráti Kör – 35 fő- kirándulása Balatonalmádiba

Május 21.       Városnézés Pozsonyban, este a Nyitragerencséri barátokkal

Barátság fáit ültettünk a 3 testvértelepülés Baráti Körével

Május 22.        Városnézés Nyitrán   17.00 Gondűző Pincelátogatás -Lovas

Május 23.        17.00   A Budatava strandon Grillparty

Együttes est a Balatonalmádi Baráti Társaság Tagjaival vacsorával, zenével

május 23-24. Orbán Napi Vigadalom Nyitragerencséren

           Balatonalmádiból 10 fő részvételével

május 23.  Almádi Öregfiúk meccse Nyitragerencséren,

            Balatonalmádiból 15 fő részvételével

május 30-31. Horgászpünkösd Nyitragerencsér részvételével

           5 vendég és -7 vendéglátó részvételével zajlott a Horgászversenyen kívüli  program.

Július  17-19. magyar diákok az Eggenfeldeni Gimnáziumban

4 diák és 1 tanár vett részt Balatonalmádiból az Eggenfeldeni Gimnáziumi Fesztiválon.

 Július 31. Hungarikum Fesztivál

A magyar értékek közvetítésében a Nyitragerencséri Hagyományőrző csoport is résztvet, 25 fő részére biztosítottunk szállást és külön programot.

 Augusztus 7-23. Almádi Borfesztiválon testvérvárosi találkozó

Eggenfeldenből csoportos kirándulók vettek részt, valamint fellépett a Borfesztivál színpadán- augusztus 21-én a Volkstrachtgruppe (népi hagyományőrző csoport) és a Spielmannszug (egyenruhás fúvós zenekar kisebb hangszerekkel), Nyitragerencsérből pedig a hagyományőrző csoport.A csoportoknak a baráti társaságunk Budapesti,Tihanyi kirándulást,Grillpartyt, lovaskocsikázást szervezett.

 Augusztus 15. Almádi-Nyitragerencséri Öregfiúk meccse Balatonalmádiban

15 vendég és 20 vendéglátó részvételével

Október 3-4. Rózsák Napja Nyitragerencséren

           10 fős küldöttséggel vettünk részt a testvértelepülés Rózsaünnepén

November 13. Eggenfeldeni Gyász

           4 fő képveselte baráti társaságunkat a Balatonalmádi-Eggenfelden Baráti Kör elnökének, Gottfried     Anders barátunk temetésén.

December 13-22.Részvétel az Eggenfeldeni Karácsonyi Vásáron

Balatoni bort, pálinkát, zsíroskenyeret árult 2 tagunk a Kristkindlmarkton, további 3 fő látogatást tett a Karácsonyi vásáron, s elhunyt barátaink sírjánál közösen tisztelegtünk eggenfeldeni barátainkkal.

 Balatonalmádi, 2010.március 23.

 Silló Piroska

Elnök

Eggenfelden-Balatonalmádi Baráti Társaság