Az egyesület  alapításakori célja,   hogy az Eggenfelden és Balatonalmádi között fennálló testvérvárosi kapcsolat  révén segítse a két város tevékenységét és találkozását, Magyarországról és Balatonalmádiból Németországba érkezők látogatását, a magyarok és németek belföldi találkozóit, a két ország közötti információcserét,  a két város intézményeinek támogatását, közelebb hozza a partnerváros emberi és kulturális kapcsolatát, egymás megértését. Eggenfeldennel a legszorosabb és a leggazdagabb a kulturális kapcsolat, a bajor-magyar közösségi értékek cseréje sikeres rendezvények keretében valósul meg minden évben.

Az egyesület 10 éves működése során – alapításkori célját kibővítve – koordinálja Balatonalmádi más testvértelepüléseivel való kapcsolattartását is, segíti a közös rendezvények szervezését, a további partnervárosi kapcsolatok létrejöttét és fejlődését.

Így a  szlovák magyarlakta Nyitragerencsérrel való kapcsolat fejlesztését évente 2-2 találkozó megszervezésével és lebonyolításával segítettük és segítjük továbbra is. A Finnországi Kalajokival és az Olaszországi San Michele al Tagliamento –Bibionéval való kapcsolatok létrejöttét is segítettük, terveinkben szerepel a kapcsolatok fejlesztése, a konkrét kapcsolattartás tartalmának közös meghatározása. A német testvérváros francia testvérvárosával, Carcassonne-val is közvetlen kulturális kapcsolatot létesítettünk.2 alkalommal volt vendégünk kulturális csoportjuk, s mi egy alkalommal látogattuk meg őket néptáncosainkkal (utoljára 7 évvel ezelőtt). E kapcsolatot fel akarjuk újra eleveníteni, és a fejlődést elősegíteni. Az erdélyi Tusnádfürdővel is kulturális találkozót hoztunk létre, segítve ezzel a partnervárosi kapcsolat létrejöttét. 2014.évben várjuk őket viszontlátogatásra.

Programjainkkal célunk, hogy közelebb hozzuk a partnerváros emberi és kulturális kapcsolatát, egymás megértését. Miután turizmusból élő városhoz kapcsolódik szervezetünk tevékenysége, így programjaink egy része is  turisztikai célokat szolgál:  városunkba érkező vendég itt jól érezze magát, és visszatérjen, s olyan kapcsolatok alakuljanak ki, amelyek hosszú távon is e célt szolgálják. Tagságunk, önkénteseink több mint fele nyugdíjas korú, ezért a fiatalok kapcsolatának építésére, találkozásaik szerepére nagy hangsúlyt fektetünk. Az Önkormányzattal való együttműködésben a szabadidős programok szervezésével, azokban való segítő közreműködéssel veszünk részt.

Taglétszámunk: 61 fő (2013.június 1.Közgyűlés napján)

 2013.évi tevékenységünk:

 Február 22-én tartotta a Balatonalmádi-Eggenfelden Baráti Társaság a közgyűlését, ahol heten képviseltük városunkat Eggenfeldenben.

Április 6-16-ig a Magyar-Angol Tannyelvű Gimnázium 20 tanulója és 4 tanára a Finnországi Kalajokiban töltött el tartalmas időt a Comenius Iskolai együttműködési program keretében. A diákok finn népmese adaptációkat készítettek közösen. A program 2014-ben itthon folytatódik.

Április 15-22-ig az Eggenfeldeni Gimnázium 28 diákja volt Balatonalmádiban,hogy ismerkedjenek városunkkal, gimnáziumunkkal és diákjaival. Kirándulásaik mellett a teljes csapat részt vett a Vörösberényi Kultúrház felújítására szervezett Jótékonysági bálon.

Május 25-én Orbán napi Vigadalom Nyitragerencséren.

Május 31-Június 2. között töltötték  Eggenfeldeni barátaink kirándulásuk idejét nálunk.

Június 1-én közösen ünnepeltük itthon egyesületünk  10 éves évfordulóját.

Augusztus 19-én Eggenfeldeni és Nyitragerencséri Barátaink résztvettek a Balatonalmádi  SZOBORPARK- avatón, s azt 1-1 szoborral gazdagították.

Augusztus 20-át együtt ünnepeltük azAlmádi templomban és a templomkertben.

Szeptember 27-október 4. között 14 gimnazista viszonozta az Eggenfeldeni diákok látogatását.

Október 4-5-6. Nyitragerencséren ünnepeltük Eggenfeldeni Barátainkkal együtt a település 900 éves évfordulóját.

Október 19-23. Székelyföldön, Tusnádfürdőn jártunk, kulturális kapcsolatot indítottunk útjára.

Decemberben résztvettünk az Eggenfeldeni Karácsonyi vásáron

 

Az Eggenfelden-Balatonalmádi Baráti Társaság 10 éves jubileuma

– jubileumi rendezvényeink kiemelten

Egyesületünk hivatalos bejegyzéssel 2003.októberében alakult meg.

A 10 éves évfordulót a legtöbb testvérváros részvételével akartuk megünnepelni.

Ezért ezévi programjaink közül 3 megvalósításához a Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi Környezet Kollégiumához  pályázattal fordultunk, melyet augusztusi döntéssel a NEA-KK-13-SZ-0585 azonosító számú szerződéssel támogatásban részesített.

A pályázat célja: Jubileum és közösségerősítő hagyományápolás.

A pályázati célok megvalósultak.

2013.junius 1-én Eggenfeldeni barátainkkal ünnepeltünk először Almádiban.

Délben a Vörösberényi Civil Szervezetek által szervezett főzőversenyhez csatlakoztunk a Vörösberényi kultúrházban, bajor barátainkat ebéddel vendégeltük meg. A helyszíni kézműves bemutó és vásár gazdagította a rendezvényt, barátaink sok emléktárgyat vettek és vittek magukkal, s a református erődített templom felújítására külön adományt is átnyújtottak a szervezőknek.

Este Ünnepi Közgyűlésünket –ahhoz méltó helyen – a Magtárban (Borok és Rendezvények Házában) tartottuk Eggenfeldeni Barátainkkal közösen. Fotókiállítás és kézműveseink termékei színesítették a teret. A borbemutatót követő, magunk által szervírozott finom vacsorát gyertyafényes ünnepi környezetben, hangulatos zene kíséretében költöttük el.

Október 4-5-6-án Nyitragerencsér testvértelepülésünk ünnepelte 900 éves évfordulóját.

A város vezetői, képviselői mellett Baráti Társaságunk aktív tagjai, a Ringató Balaton és a Botorka Néptáncegyüttes is részt vettünk e neves évfordulón. Eggenfeldeni barátaink is velünk ünnepeltek.

A kulturális, kulináris, vizuális, baráti és keresztény élmények sokaságát szívhattuk magunkba a e csodás helyen. Népszokásaink kiállításunk a Kápolna avatásának tanúja volt, méltó helyet kapott.

Néptáncosaink nagy sikert arattak mind a szabadtéren, mind a kulturális délutánon.

Október 19-23. Tusnádfürdői kulturális találkozó.

Egyesületünk céljával egyezően Jubileumunkat a Tusnádfürdői kulturális kapcsolat kiépítéséhez is  kapcsoltuk. A két város vezetése már kölcsönös találkozókon ismerkedett. (A tavalyi Európa Napokon már több képviselő is részt vett nálunk. Almádi vezetése Kopjafát állított Nyergestetőn, Tusnádfürdő közelében.)

A tervezett közösségi-kulturális est mellett megismerhettük tágabb környezetük hagyományait, természeti és kulturális értékeit. Jártunk a Gyimesben, az ezeréves határnál is és a Háromszéki főbb nevezetességeket is meglátogattuk.

A közösségi est – utazásunk fő célja – fantasztikusan sikerült. Kölcsönösen gondoskodtunk falatoznivalóról és itókáról, a helybéli zenekar a talp alá valóról.

Magunkkal vittük a Népszokásaink kiállítást, amely már Gerencséren is járt.

A Ringató Balaton és Botorka Néptáncegyüttesünk méltó partnere volt a helyi Gyöngyvirág és Őszirózsa Néptánccsoport, s az Egyházi Kórus.

A célunk ember-ember közötti kapcsolat kiépítése volt. SIKERÜLT!!!

2013 évi beszámoló

Balatonalmádi, 2014.január 15.

 

Silló Piroska

Eggenfelden-Balatonalmádi

Baráti Társaság elnöke